Virág Ágota

“Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.“( Róma 12,15)

Szavak nélkül is beszél ez a fotó azt hiszem, mégis úgy döntöttem, hogy leírom a történetét és mindazt, ami megfogalmazódott bennem. Egy újszülött érkezése hatalmas öröm a családban, közösségben….és vannak helyzetek (nem is kevés), amikor az öröm helyett, vagy az öröm mellett megjelenik a gyász, szomorúság, fájdalom… Keveset hallunk ilyen helyzetekről...vagy csak nem beszélünk róla? Egy nagyon kedves édesanya és édesapa hozta el kisfiát újszülött fotózásra…sajnos az ikertestvére csak pár napot élt. Közös megegyezés alapján szerettük volna kifejezni pár fotóval, hogy van neki egy testvére, aki előre ment oda, ahol majd reményeink szerint újra találkozhatunk vele. Sok-sok mély pillanata volt a fotózásnak és hosszú beszélgetések sora követte. De mit tud mondani egy újszülött fotós egy édesanyának, aki egyszerre örül és ugyanakkor végtelen fájdalmat él át? Hogyan viszonyul egy közösség a gyászhoz, egy gyermek elvesztéséhez? Utánanéztem az országos adatoknak és az derült ki számomra, hogy Erdélyben évente több száz csecsemő hal meg, különböző okok miatt. Döbbenet számomra, de még most, 2024 őszén is mondhatjuk, hogy környékünkön is tabutéma ez (is), pedig milyen sok embert, családot, közösséget érint. Naponta élik át nők a veszteséget, akár méhen belül, vagy utána és a társadalom válasza legtöbbször: A CSEND Nehezen merünk megszólalni, mit is tudnánk mondani? Rosszabb esetben “jó” tanácsokat adunk, ahogyan én is megkaptam az első gyermekünk elvesztésekor: “ne búsulj, lesz másik”, “ örvendj, hogy így alakult, mert biztos beteg lett volna” stb. Ezek a szavak persze nem segítenek, hanem mélyítik a fájdalmat, méginkább magára hagyva a gyászolót. Kérdés mindenkihez, aki ezt olvassa: oda merünk-e menni egy nehéz helyzetben a veszteséget ért emberhez és őszinte empátiával fel merjük-e tenni a legegyszerűbb kérdéseket: Hogy érzed magad? Mi zajlik most benned? Tudok bármiben segíteni? Egy dologban biztos vagyok: nem kellenek ilyenkor tanácsok, de annál inkább lenne szükség minden hasonló helyzetben odafigyelésre, kedvességre, őszinte odafordulásra és meghallgatásra. Nem ködösítésre, nem bagatellizálásra, érvénytelenítésre. Ezek a történések közös harcaink, bármennyire teszünk úgy, hogy nem tartozik ránk...hazugság. Hatalmas bátorság ennek a kis újszülöttnek a szüleitől, hogy egy borzasztóan nehéz időszakban eljöttek hozzám és kezembe adták a nagyon féltett kicsi babájukat. Soha ilyen érzékeny gyermekkel nem találkoztam. Olyan békességet hozott magával, aminek jelenlétében ismét csak csodálni tudtam az életet…azt, hogy milyen egyszerűnek tűnik és milyen borzasztóan bonyolult mégis. Az édesanyával arról beszéltünk, hogy fontosnak tartjuk megosztani azt az üzenetet, ami minden anyának, apának szól, akik hasonló helyzetbe kerültek: Merjetek megszólalni, amikor úgy érzitek. Beszéljetek a megélt fájdalmatokról, mert lesznek olyan emberek, akik átérzik és egy sima meghallgatással segíteni tudnak. Kérjetek segítséget, ha úgy érzitek, hogy túl sok. Mi pedig, akik kívülállóként létezünk és szemlélünk ebben a világban, merjünk oda menni, megölelni, vagy csak simán kifejezni együttérzésünket . A világ egy jobb hely tud lenni, ha észre vesszük egymást és nem fordítunk hátat a szükségben levőknek. Úgy, ahogy az éhezőnek kenyeret adunk, vegyük észre, hogy ránk vannak bízva azok is, akik lelkileg megtörtek. Ma ne fordítsunk hátat…